"Ha magasra
felemeled a fejed
és megcsokolod a szelet,és megöleled az eget, és elmondod imadságodat,
és soha nem hazudsz, egy napon megtanitunk hogyan kell repülni."
Nézd a Vendégkönyvet
Kékmadár
Füzetek 
Szív ébredése
Sok éven át bezárva éltem... gondolataimat, igazi érzéseimet nem tudta senki.
De én sem... azzal, hogy csak magamban tartottam én sem láttam valoságos képet.
Szeretet hiányban szenvedtem... kerestem... vártam... vajon mikor fog valaki engem szeretni
azért aki vagyok ? Mikor kell majd feladnom a sok álarcot? a sok alkalmazkodást?...
De hiába volt minden... hiába probáltam a legjobb lenni, hogy észre vegyenek,
hiába alkalmazkodtam a világba... hiába vártam, hogy valaki szeressen...
Nem kaptam mást csak fájdalmat, eldobást, szégyent, megvetést...
Már kezdtem elhinni, hogy ez a sorsom... nem fog senki engem szeretni...
Magányosan néztem a csillagok fényét... vajon érdemes e remélnem ilyesmit?
Koboroltam érzelem világban, szenvedtem a magányban...
minden fájt és mégis türtem... hisz mást nem ismertem...
Egy nap írasokat olvasva... úgy éreztem felszakadt a szívem...
nem vagyok én egyedül, más is érzi azokat amiket én...
Zavar támadt én bennem... nagy káosz gondolataim sötétségben...
Felszabadult minden fájdalom, felszabadult minden titkos gondolatom...
Értettem de mégsem...szabadságra vágyot lelkem... de megis annyi lánc fogott...
Vártam, reméltem majd valaki kisegít engem ebbõl a nagy káoszból... éreztem, hogy
közel vagyok ahoz, hogy megértsem, mégis nagyon távoli volt minden értelem.
Fájt, hogy nem segítenek nekem..."magadnak kell megfejtened...senki nem segíthet neked..."
Nem értettem, de miért? miért nekem?
Nyitva volt a szivem, nyiltan beszéltem emberekkel gondolataimról... erre válasz képpen nyitott gondolatokat kaptam... sokat tanultam én ezzel, önmagamat!
Sok sok estét, éjjelt törtem a fejem... önmagamon... a múlton... az embereken,
akik jöttek mentek az életemben... érdekes élményeken mentem át...
utolag minden másképpen tünt...
Fájdalmak felszakadtak, értelmes érzések helyére potyantak...
Hirtelen úgy éreztem megismertem magam... fantasztikus szabadságot érzek ezzel.
Szabad voltam szeretni mindent, mindenkit... és végre érezhettem azt, hogy nem az
a fontos számomra, hogy szeressenek...
Ráébredtem sok éven át a nagy szeretethiány... nem volt más mint várakozás...
vártam, hogy szeressenek és közben elfelejtettem én szeretni embereket...
Csalodás, fájdalom, várakozás leláncolta szívem... bezárt... és szeretet zárt szíven nem megy át...
Azota, hogy kinyitottam szívem...sokszor látom mások nyitodását...
nyitott szívre, nyitott szív a reagálás...zártra zárt...
Fáj ha látom mások, hogy zárják, lakatolják,
önmagukat szívük mélyébe, közben kulcsot is elrejtik ...
Néha megmutatják és jól esik, de hamar bezárul ...
Az ilyen szívet kinyitni, sok türelemmel járó feladat...de megéri...
mert:
Igaz barátság születik.
Vissza