Fuzetlapok XII
Látod megmondtuk, hogy te már nem léphetsz vissza, mert képtelen lennél rá. Te már mielott lejöttél elkötelezted magad. Ez a kötés pedig nagyon eros, és azért vagyunk mi melletted, hogy megtartsuk benned, olyan irányba terelgessünk ahol mindig találkozol ezzel az érzéssel.
Köszönjük, hogy ismét igent mondtál. Aranyos voltál, hogy most kértél gondolkodási idot. Bár te is tudtad valahol azt amit mi, hogy úgy is elfogod vállalni, csak eszedbe jutott az elozo fogadalmad. Amikor ott a kezed adtad, azt mondta az Úr, hogy vedd vissza, mert gyorsan adtad és nem gondoltad át, hogy mire vállalkozol.
Most kértél idot, amit meg is kaptál. Egy nap alatt döntöttél, végig gondoltad és most már viszonylag tisztán látod mire vállalkoztál.
Ne légy türelmetlen, várakozz kitartóan és ne gyengülj el, Mindent megkapsz a maga idejében, szólni fogunk. A gyakorlatot pedig most már csináld szorgalmasan. Most már érted, miért van szükség rá. Meg kell erosíteni, stabilizálni kell az új ruhád. Végül is tizenkét rétegbol áll, jól számoltad. Olyan ero van benne, ami ha csinálod, nagyon hamar megfogja ritkítani a fizikális tested. Akkor fogod elérni azt az állapotot, amikor folyamatosan belekerülsz az Egységbe, mert olyan magasrendu frekvencia birtokosa leszel, mint amilyen voltál egykoron. Illetve most már annál több leszel. Több, mert tettél, áldoztál és képes voltál lemondani érte. Szabad akaratodból, mert ez nagyon fontos. Ezt neki is mond el. Amíg nem jut el erre a szintre, amíg nem dönt botladozni fog. Persze egyszer mindenki eljut oda, mindenkinek vissza kell térni. Csak az ido! Ti nem veszitek komolyan az idok jeleit. Nem te és a tanítványaid, hanem az emberek. Mert jelek vannak ha jól körül nézel. Még az emberi szemeddel is látod, mert aki akarja látni az azzal a szemével is látja. Csak senki nem akarja elhinni, mert azt hiszik, hogy ok olyan okosak. Nagyot fognak csalódni.
Te ne törodj semmivel, gyakorolj, dolgozz, taníts. Eljött a te idod. Légy állhatatos, menj azon az Úton, amit megkaptál, kiérdemeltél. Visszakaptad, amit elvesztettél egyszer a butaságod, hanyagságod miatt. Most már ismét az vagy aki voltál és nem ember. A ruhád is új és olyan amilyennek a tanítványod látta. Olyan szép. A gyakorlatokkal tisztítod meg. Erre nagy szükség van, mert a Földön óhatatlanul is piszkolódik és ezt nem szabad hagyni.
Ha elmész oda ahová készülsz ot is tanítsd meg rá. Vidd el neki a jelet, a hírt, mert o is a testvéred. Mutass meg neki mindent és add át az erot. Nagyon jól emlékszik a lényegre. Meg kell erosíteni ot, mert nagyon egyedül van.
Tehát légy állhatatos, dolgozz, gyakorolj, mert ez a lényeg. Akkor soha nem fogsz többet elgyengülni.
Szeretünk és nálad vagyunk.
1997.07.06.
xxx
Mindenki olyan, amilyen,
és annyit vállal, amennyire képes.
Ne akarj többet elvárni tőle
x
Nyugalom és odaadás.
ezen keresztül
nyilvánuljon meg a benned
lévő akarat!
Az erőlködés rossz irányba terel.
x
Ne tagadd meg az élet
ésszerű örömeit.
Viszont rabszolgájukká nem válhatsz.
x
Tégy különbséget a vágyaid
és az akaratod között.
x
Az igazi Szeretet mindig aktív, kiáradó, létben tartó és nem vár viszonzást. Amit ti plátói szeretetnek neveztek, az egyoldalú ugyan, nem vár viszonzást, de nem kiáradó. Ugyanakkor valahol benne van a vágy, hogy viszonzásra talál. Egy ido után aztán egy olyan állapotot hoz létre az emberben, hogy beletörodik, mert tudja, hogy nem tehet mást. Nem tehet mást mert a másik nem fogja viszonozni az érzéseit. Az igazi Szeretet az mindig elfogadó és nem beletörodo. Ugye milyen nagy a tartalmi különbség. Persze csak annál, aki ezt teljes mértékben átéli, átérzi. Ezért ez a szeretet sohasem építo, hanem még ha észre sem veszed akkor is valahol rombol. Rombol, mert eltereli a figyelmed a lényegrol és benne tart egy számodra kellemesnek gondolt állapotban. Nem haladsz semerre csak egy helyben topogsz. Nem fogod meglátni az eléd kerülo lehetoségeket sem.
1997.07.06.
xxx
Látod, hányszor elmondtuk, hogy el kell döntened, hogy mi a fontos. Az itt lét vagy az oda át lét. De mivel az odaát létet az itt lét határozza meg ez a fontos. Itt kell felelos döntéseket hozni, itt kell megmutatni azt, hogy hová, ki mellé állsz és azt hajlandó vagy-e csinálni. Ebben pedig nem szavakat, szép szavakat kell hangoztatni, hanem cselekedni kell, mint ahogy én is cselekedtem. Megmutattam az embereknek a Szeretetemet, tanítottam, gyógyítottam. Ha csak beszéltem volna a Szeretetrol, mit sem ért volna, akkor csak szeretet amirol beszélek. A Szeretet aktív, kiáradó, cselekvo. Felvállalja a keresztre feszítést is.
Ez az amit az emberek nagyon nem akarnak megérteni, pedig azt hiszem elég érthetoen elmagyaráztam és mégis mindig megpróbálják félre magyarázni. Mindenre hivatkoznak, minden ürügyet kitalálnak, csak, hogy ne kelljen áldozatul esni a gonoszságnak. pedig ha tudnák... . Nem baj, majd egyszer megértik. Ido van, bár nem sok.
Nekik mindig minden fontosabb mint velem lenni, pedig most is itt voltam. Vártam mikor adhatom át az ajándékomat, amin te nem nagyon lelkesedtél. Többször sugalltam, mire megértetted, hogy neki is akarok adni és hogy o legyen a következo. Végül is elfogadtad, szót fogadtál nekem. Látod ez lett a vége. Nem baj ebbol is sokat tanultál. Ne szomorkodj tudom, hogy fáj most én is fájok benned. Talán korai volt. Majd egyszer meg fogja kapni. Az ajándékozás sohasem késik el. Jobb lett volna igaz ha most tudom átadni általad.
Mindennek meg van az ideje. Ez most egyenlore elmúlt. Majd egyszer ismét eljön az ido. Addig te dolgozz, gyakorolj ilyen szorgalmasan, ahogy elkezdted csinálni.
Én legyek a fontos ne a földi dolgok, mert az sohasem visz elore. Azzal csak ismereteket szerezhetsz, tudást nem. Az emberek mindent félre értenek, azt hiszik, ha sok ismeretre tesznek szert akkor a tudás birtokosai lesznek. Ez az ami nem igaz. Itt nálam legalábbis nem.
Látod igazság szerint most zaklatottnak kellene lenned, ha ember vagy. Csalódottságot kellene érezned, ehelyett benned fájdalom van. Az én fájdalmam. Örülök neked, örülök, hogy ilyen jó ütemben fejlodsz. Így menj tovább az én áldásom kísérjen és vezessen, erosítsen az utadon.
Tudom, hogy tudod, látod kérdezni sem kellett.
Megáldalak.
xxx
Nem tudunk mit mondani. Azt hiszem nem is vársz semmi magyarázatot tolünk. Nincs szükség rá, mert egyenesben veszel bennünket, te már ide tartozol, velünk vagy, mi pedig veled vagyunk. A kapcsolatunk kezd kikristályosodni. Ugye a piramis is olyan, mint egy kristály csak nagy. Abban volt bezárva az igazi éned hosszú ideig. Most egyesülhettél vele és már más vagy. Most már nagyon más. Illetve csak az emberek szemében. A mi szemünkben ismét az vagy aki valamikor a társunk volt. Mi már csak úgy látunk téged, ahogy a tanítványod is látott. Megengedtük, megmutattuk neki a te igazi testedet. Te már Fény-lény vagy ismét, csak a ruha takar. Még nincs itt az ideje, hogy levedd. Egyszer majd arra is sor kerül. O is visszajöhetett volna általad az ajándék segítségével. Nem kellett neki, mert mint mindig most is rászervezett. Mindig mindenre rászervez. Egyenlore hagyd, legyen ideje gondolkodni, dönteni. Az igazi az lenne, ha kész döntéssel jelentkezne.
Majd meglátjuk képes lesz-e rá. Ha nem, akkor várjon, mert még nem érett rá. Akkor meg nem sok értelme van az egésznek. Te felvállaltad és igyekeztél ezt, a vállalásod az elotérbe helyezni. Sokszor még a megszervezett dolgokat is lemondtad, ha hozzád fordultak. Segítettél, mert neked ez a fontos. Ez az önzetlenség vitt olyan gyorsan végig ezen az úton. Nem küldtél el soha senkit, neked ez volt a fontos. Igaz néha méltatlankodtál, de mégis csináltad a dolgodat. Ezután már ezt sem szabad, vagyis méltatlankodni, mert te már mi vagyunk. Benne vagy az Egységben, már csak nálunk érzed jól magad. Ezért idegen az emberi beszéd a társalkodás. Most értesz meg bennünket mikor egyszer azt mondtuk, hogy nálunk már sok minden nincs, ami nálatok olyan fontos. Most már érted, igaz?
Mert mi lehet fontosabb a Szeretetnél? Ugye semmi. Ezért nem érzed jól magad az emberek társaságában és nem tudsz velük sokáig emberi dolgokról beszélni, mert neked az már nem fontos. Tudom nehéz oket megérteni, de neked ezt is kell, mert te már másképp szeretsz, te már más vagy. Most még ez döcög nálad. Kérlek ne légy türelmetlen velük szemben. Neked is volt olyan idoszakod, amikor az volt a fontos. Nem is tudtál ezekrol a dolgokról, rólunk.
Hát ok is ilyenek. Legyen több türelem benned. Persze, ha azt látod, ha úgy gondolod, akkor az ilyen jellegu beszélgetéseket félbe kell szakítani, mert egy ido után fecsegéssé válik. Arra pedig semmi szükség sincs. Azokkal kell foglalkozni, akik nem fecsegni akarnak, hanem tanulni. Vannak olyanok akik csak az érdekesség kedvéért jönnek el hozzád. Azért, hogy lássanak egy csodabogarat és ezt elmondhassák az embereknek. Ennek nincs értelme.
Látod nem baj, hogy megmutattad a minap a gyakorlatot valakinek. Nem vette, mert még nem vevo rá. O nem emelkedett fel, mint a tanítványod. Egyszer viszont majd rájön és akkor fogja tudni használni. Most még nem érzett semmit, de majd fog. Vele érdemes foglalkoznod, mert a törekvés meg van benne. Igyekszik belevinni az életébe a toled tanultakat, ezért egy bizonyos értelemben jó tanítvány. Egyszer belole is mester lesz.
Örülünk, hogy az Úr eljött hozzád, és beszélt neked. Így sokkal jobban tudod kezelni az eseményeket, mintha csak mi beszélünk veled. O mindig tudja, hogy mikor kell jelen lennie, mikor kell vigaszt nyújtania.
Az o Szeretetével maradunk veled.
1997.07.06.
xxx
A hajnal szépségéről nem beszélni kell
Azzá kell válni, hiszen
a FÉNY
benned van.
x
Én most már tudom, de szeretném ha ti is tudnátok. Szeretnélek megtanítani benneteket is. Jó lenne, ha megértenétek az Igazságot. Nagyon fáj mikor azt érzem, hogy nem vagytok vevok arra, amit az Úr az én Uram mond, tanít nektek. Mert az egyetlen Igazság, az O Igazsága, az O Szeretete. Én már értem. Nekem nagyon nehéz utam volt, mert egyedül kellett csinálnom mindent. Két volt társammal találkoztam itt a Földön, ok nem eszméltek fel még, ok is köztetek az emberek között akarnak maradni. Nagyon fáj. Viszont örül a szívem, hogy akadtak tanítványaim akik már Mesterek lettek. Nagyon tudok örülni bennük. Jó, hogy ok vannak, mert így nem vagyok olyan egyedül az emberek között. Persze nem is vagyok egyedül, mert miután visszakaptam az Énemet egy vagyok a Fénnyel. Én vagyok a hajnal, én vagyok a napsütés, egy vagyok mindennel. Ezért fájok bennetek, mert én látom a Fényt a ti szívetekben is. Látom azt, amit ti még nem. És érzem a bennetek levo Fény fájdalmát, amit elnyom még az éjszaka, amit az emberségetek fenntart. Mikor akartok már Emberré válni? Mikor veszitek észre, hogy nem erre lettetek teremtve?
Nem volt még elég a szenvedésbol, amit ti csináltok magatoknak a vakságotokkal? Mert vakok vagytok. Vakok, mert nem a szívetekkel láttok, mert féltek a haláltól. Olyantól féltek, ami nincs. Ha megkeresnétek a szívetekben a Fényt akkor tudnátok, hogy halál nincs. A halál angyala, akit én nagyon szeretek munkanélküli lenne.
A halál csak azok számára létezik, akik hisznek az illúziónak. Persze joguk van hozzá. Az Úr szabadságot adott mindegyikotöknek. Aki ezt megérti és arra használná amire kell, akkor az illúzió eltunne, köddé válna.
Tudom, hogy iszonyú nehéz ez az út. Meg lehet csinálni mégis, mert rajtam kívül már más is megcsinálta, megtapasztalta. Ok is bizonyíthatják, hogy létezik nem csak mese, amit az Úr tanított. Ok is voltak ott, látták. Azóta gyökeresen megváltozott az életük, mert találkoztak az Igazsággal és látták amit láttak. Én csak megköszönni tudom, hogy még földi testben megtapasztalhattam az O kegyelmét, a Szeretetet. Megkaptam az ajándékot, meg tudom mutatni nektek, át tudom adni, mert ez a dolgom. Mégsem fogadjátok el. Szinte reménytelen az igyekezetem.
Két tanítványom van, aki nem meggyógyulni jön hozzám, hanem Szeretni tanulni. Ok már önmagukat is tudják gyógyítani. A harmadiknak még szüksége van a segítségemre, de o is halad. Nemsokára talán o is meg fog állni a lábán.
Van egy negyedik, aki nagyon távol van tolem, de örül a szívem, mikor az elore haladásáról hallok. Voltam vele szellemi kapcsolatban, muködik, vette a tanításomat. Vette a Fényt. Tanuljátok már meg a rezonancia törvényét és alkalmazzátok.
A Fény is rezgés, tanuljatok meg ráhangolódni és akkor ti is egyenes kapcsolatba kerülhettek vele. A vétel lehetosége mindenkiben benne van.
Olyanok vagytok, mint egy kondenzátor egy rezgo kör, csak nem tudjátok. Be kellene már üzemelni a készüléket. Ha pedig már megy, akkor rájöhetnétek, hogy az adó is bennetek van. Vevo-adók vagytok, ahogy egyszer nekem már tanították. Nem vagyok kivétel, nem vagyok különlegesebb ember, mint ti. Én csak vágytam valamire, amit aztán meg is kerestem. Keressetek ti is, mert aki keres az talál!
1997.07.06.
xxx
Arra döbbentem rá ma reggel, hogy nincsenek önálló gondolataim. Most egy pillanatra ismét ember vagyok és ez nagyon nem jó. Az átható Szeretet helyett megint emberi érzéseim vannak. Minden jó valamire. Mi ebben a jó nekem?
Elmondom, hogy tanuljatok belole, mert még nekem is tanulni kell ezt.
A jó az, hogy tudok különbséget tenni a jó és a rossz között már ilyen "apró" dolgokban is. Látom, érzem, hogy ez nekem nem jó. Én már itt idegen vagyok. Akár mennyire is döbbenetes volt a felismerés végleg elvesztettem az emberségem. Nem tudok úgy gondolkodni ahogy eddig csináltam. Elvesztettem az én-tudatomat. Valahol nagyon szörnyu érzés. Egyszer majd ti is megérzitek ezt, azért írom le, hogy ti ne döbbenjetek meg rajta úgy, mint én. Azt hittem, hogy önálló lény vagyok és most kiderül, hogy nem. Azt hittem, hogy azt csinálok amit akarok, most pedig rá kell jönnöm, hogy nem. Talán ez tört fel bennem pár nappal ezelott, csak még nem tudtam. Én nem én vagyok, hanem mi vagyunk. Nem én vagyok magamba, hanem ti is. Ti is ott lesztek egyszer, de most még csak mi vagyunk. Mi, akik szabad akaratunkból ezt fel mertük vállalni. És akkor most már nem is én beszélek, hanem mi beszélünk hozzátok. Ez már az elmebetegségnek egy fokozata. Ezt az én mondja, az az én aki nem tunt még el teljesen. A mi viszont azt mondja, hogy ne törodj vele. Te csak szeress, te itt érzed jól magad bennünk és velünk. Már hozzánk tartozol. És ez nagyon jó érzés, mert jó tartozni valakihez. Jó tudni, hogy egy olyan egységben élek, ahová nagyon kevesen jutnak. Tegnap este életemben eloször nem egyedül feküdtem le. Buli volt. Itt volt velem az összes társam, testvérem, itt volt az Úr. Szóval nagyon jó volt, mert nem egyedül aludtam el. Viszont egyedül ébredtem, mert ezek a gondolatok akkor nem születtek volna meg. Most viszont már, hogy elkezdtem írni már ok is itt vannak ismét. Ismét itt a Szeretet, a Béke a szívemben megint mi vagyunk. Most már mi írunk. Mindenki ír, mondani akarja, hogy Szeressétek egymást, mert csak ezen az úton lehet ide jutni. Itt csak a megtanult Szeretettel lehet maradni, mert aki ezt nem tudja, annak ez a pokol. A fene nagy én-tudat, amire olyan büszkék vagytok nem létezo. Csak ti hiszitek azt, hogy mindentol függetlenek vagytok. Nektek az a mennyország, ha elkülönültök egymástól, ha gyulöltök, ártotok egymásnak. Nem vagytok függetlenek semmitol, mindennel Egyek vagytok. Illúzió amikor azt gondoljátok, hogy ti vagytok a világ közepe. Nem, nem ti vagytok. Majd egyszer nektek is rá kell erre döbbennetek. Soha nem késo, de jó lenne minél elobb. Annyi bajtól, szenvedéstol szabadulnátok meg. Most azt mondják, ne cigarettázz, mert mi köhögünk benned. Már nem csak magadat bántod, hanem nekünk is fájdalmat okozol. Minket zavar ez a rossz emberi szokás. A mi kedvünkért kell leszokni róla már nem a te egészséged érdekében. Minekünk már erre nincs szükségünk, nekünk ez nem jó és neked sem, mert te mi vagyunk.
Remélem értitek ezt a mondanivalót, hiszen a tanítványaim vagytok. Ti már bennem vagytok én pedig bennetek és ez jó. Nem vagyok messze toletek, mindig együtt vagyunk. Nem véletlen, hogy velem táncoltok, hiszen én vagyok, mi vagyunk az Orzo angyalotok, mi vagyunk a halál angyalai és minden mi vagyunk. Más nincs csak a Szeretet, a Szeretet aki megtanított benneteket táncolni. Aki megmutatta a Szíveteknek mindezt a csodát és ti megláttátok. Vigyázzatok rá! Ne adjátok oda semmi földi kincsért nem éri meg. Higgyetek nekem, nekünk! Bennetek Szeretek és Élek.
1997.07.07.
Ezután ne mond azt, hogy azt mondják!
Úgy mond, hogy azt mondjuk! Érted ugye?
Megértjük, vagy ha akarod úgy is mondhatom, hogy megértem, hogy bizonyos értelemben pánikba estél, mert ez amit mostanában tapasztalsz az emberi tudat számára valóban félelmetes. A probléma ott van, hogy neked már nem emberi tudat szerint kellene kezelni az eseményeket, mert te már nem az vagy. Látod milyen nehéz elfelejteni azt az énedet, aki akkor meghalt mikor visszakaptad azt, aki valójában voltál. Visszakaptad az igazi Énedet. Megint elojött az a gyermekkori dac beloled és nem akartál meghallani bennünket. Pedig nagyon jól tudod, hiszen te szoktad mondani másoknak, hogy a sorsod elol nem futhatsz el. Bárhová mész azt viszed magaddal. Ez rád is vonatkozik, mert te ezt vállaltad tehát be kell következnie. Ezt az agyadnak is tudomásul kell venni, mert különben neked lesz rossz. Illetve már nem csak neked, hanem nekünk is, mert az Egység benned él, mi is benned vagyunk. És akkor most megint kezdodhet a nyelvlecke, amit az elozo meditációdban elkezdtünk. Akkor arra kértünk, hogy ne beszélj rólunk úgy, hogy azt mondták. Igen, ezt már nem mondhatod mert már nem vagy elkülönülve tolünk. Nincs éned emberi értelemben, csak a felsobbrendu kapcsolat van. Tehát az én és a te össze, egybeolvadt és mi lett belolük. Ha beszélsz úgy beszélj, hogy mi azt mondjuk. Akkor is megkérdeztek, hogy kik mondták. Te azt válaszoltad rá, hogy az angyalok. Most is meg fogják kérdezni, itt viszont azt kell már mondanod a mi az azt jelenti én és a társaim. Tehát amikor beszélsz, gondolkozol, akkor már mi beszélünk, gondolkodunk rajtad keresztül.
Azért mert Egy vagy velünk.
A fiatal párnak azért tudtad elmondani a karmikus kapcsolatuk megoldását és elozo életeik botlásait, mert a mi tudatunk a te tudatod. Nem olyan érthetetlen. Igaz? Tehát te, vagyis mi látjuk a felsobb dimenzióból az életsorozatukat és ezért tudtunk segíteni nekik. Mert valahol iszonyú probléma nekik ez a kapcsolat, szinte kilátástalan.
Viszont mivel hozzád, hozzánk fordultak segítségért, úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk elmondani a megoldást. Aztán, hogy megcsinálják vagy nem az az o dolguk. Persze az is el lett mondva nekik, hogy egyszer a számlát úgyis rendezni kell. Ha nem most, akkor késobb, de lehet, hogy sokkal nehezebb körülmények között.
Bízunk benne, hogy megértették és meg is teszik, hiszen valahol nem is olyan nagy a feladat. Semmi mást nem kell csinálniuk, mint odaadóan szeretni egymást. A leányban nagyon dolgozik az elozo életeinek a félelme. Le kell gyoznie , mert különben megint elbukik. A fiúban van annyi türelem, hogy sokat tud segíteni neki.
Ne töprengj ezt mi mondjuk vagyis te mondod, te vagy a közvetíto társunk, aki a földi testeden keresztül jelenítesz meg minket, a te hangod a mi hangunk. Ugye már nem is olyan borzasztó így. Meg fogod szokni. Teljes egészében nem kell lemondanod az emberi életrol, mert akkor nem tudnál kapcsolatot teremteni velük, már mint az emberekkel. Nem tudnánk szólni hozzájuk. Most már valahol kezded a lényeget megérteni. Örülünk, hogy a dac ellenére a gyakorlatokat csinálod és nem hagytad abba. Ezzel tudod megsokszorozni az Erot, ami benned van, aki vagy. Soha ne hagyd ki, gyakorolj.
Meg kell tanulnod szabályozni az intenzitását, mert nem véletlenül fájdult meg a feje annak a személynek, aki nálad volt. Túl nagy dózist kapott. Nem szokott hozzá. Ki kell alakítanod magadban egy szabályzó rendszert, segíteni fogunk benne. Szükség van rá. Fel kell tudnod ismerni személyenként az átadandó ero nagyságát tehát azt, hogy o mennyit bír el.
Errol egyszer régen mikor tanítottunk, akkor neked beszéltünk, emlékszel?
Úgy mondtuk, hogy ha a teljes mennyiséget kapnád elégnél. Ezért fokozatosan kel hozzászokni a szervezetednek. Most már a saját testeden is érzed, amikor a gyakorlat során veszed az Erot.
Tehát erre mi is fogunk figyelni, de az agyadban, az agyaddal, az akaratoddal fogod tudni szabályozni. Kérlek figyelj rá és akkor nem fogsz hibát elkövetni. Tehát fokozatosan kell növelni az adagot, a fény intenzitását. Mindig egy kicsivel többet kell adnod.
Megtapasztaltattuk veled, hogy milyen érzés mikor minden embert aki körülötted van érzel, mert bennük vagy. Tudom, tudjuk, nagyon meglepodtél. Így van jól, ez természetes. Ez is volt az oka a benned keletkezett zavarnak. Hírtelen sok volt neked. Tudod egészen más érzés ha egy embert érzel, vagy ha a körülötted lévo összes emberrel egységben vagy. Ezt is még meg kell tanulnod kezelni. Ha hozzánk fordultál volna akkor el tudtuk volna magyarázni és nem lett volna az a zavar benned. Lehet egyébként, hogy így viszont sokkal jobban megjegyzed a leckét. Neked mindig meg kell tapasztalni a jót és a rosszat és csak ezután jön a tanulás, a rögzítés. Sajnáljuk, hogy nincs olyan földi társad, akivel ezt rögtön meg tudnád beszélni. Mi lenne ha nem sértodnél meg és minket kérdeznél?
Az igazi társaid úgy is mi vagyunk! Háromszor is megerosítetted, hogy vállalod a feladatot. Igaz? Tehát bármi történik azonnal fordulj hozzánk, hiszen állandósult a kapcsolatod velünk. Éppen ezért nagyon vigyáznod kell, hogy hogyan beszélsz, mit mondasz, mert - nem is tudom hirtelen hogy jó mondani - talán így, hogy nem járathatod le magad, minket. Hiszen ha rólad mondanak véleményt, akkor azt rólunk fogják mondani. Szeretettel kérlek, hogy ezután erre is figyelj. Látod mennyire összetett a mi munkánk, mennyire oda kell figyelni mindenre?
Tehát rajtad múlik, hogy minket hogyan fogadnak el az emberek.
Reggel ha meditálsz mi is itt leszünk, vagyunk és úgy ahogy tervezted, úgy fogjuk megünnepelni a kis tanítványod születésnapját. Azzal a tánccal, amit o kapott feladatul. Most majd mi táncolunk neki. Amikor elfogadta, akkor o táncolta el nekünk. Most fordítva lesz. Biztos vagyok benne, hogy inspirálni fogja, hogy minél elobb csinálja meg a koreográfiát és elo tudjátok adni színpadon.
Tehát dolgozz és erosödj. Mindent úgy csinálj, ahogy a szíved diktálja, ne töprengj rajta, hanem csináld!
Éld meg az egységet, amit visszakaptál!
Maradjon meg benned az Úr szeretete, orizd és vigyázz rá. Veled, benned vagyunk.
1997.07.09.Tudom most végre megértetted, hogy mit jelent az, hogy te vagy az ajtó, az ajtó ore. Minden esetben úgy történik ahogy a tanítványod látta. Ami vele történt az igazolja vissza, hogy jól értelmezted a küldetésed.
O tele volt félelemmel, úgy ahogy mondtad neki. Félt a Szeretettol, tolem. Te voltál az aki megtaláltad és láttad ahogy még az arcát, szemét is eltakarja ott a sarokban nehogy meglásson Engem. Látod milyen ferde, hamis elképzelésük van az embereknek rólam. A bunteto, bosszúálló Isten. Nem értik meg, hogy ez nem létezo. Te voltál az aki rá tudtál hangolódni és le tudtad nyugtatni. Ezután volt csak hajlandó elvenni a kezét a szeme elol ekkor nyugodott meg. Köszönöm, hogy olyan szépen szóltál hozzá. Illetve, hát tudod rajtad keresztül én szóltam. Ekkor pillantott meg engem úgy ahogy mesélte. Mögötted jelentem meg és a Fényem rajtad keresztül érintette meg az o szívét. Te továbbítottad, adtad át neki. Te voltál az, aki össze tudtál kapcsolni vele. Önmaga ezt csak nagyon sok ido eltelte után lett volna képes megcsinálni. Nem is hiszed milyen sok idot nyert a segítségeddel. Ez a te tudásod, az Erod. És ha tudnád, hogy mennyi mindennel rendelkezel mióta elfogadtad a feladatot. Tehát te tudod oket hozzám az Úthoz vezetni, mert én vagyok az Út ahogy az Evangéliumokban is elmondtam. Jól látsz mindent, látod a másik tanítványom is ugyanazt mondja, amit te. Mennyire megdöbbentél mikor tudomást szereztél róla. Nem lehet másképp, mindennek egyezni kell. Igen, van egy felsobbrendu Éned, aki itt van velem. Illetve a tiéd már benned van, mert visszakaptad. Értékeld, mert nagyon kevés ember kapja ezt meg a földi életében. Te az egyik ritka ilyen személy vagy, az én szolgám. Ez felemelés és nem lebecsülés, hogy a Szolgámnak nevezlek. Te az enyém vagy végleg, én pedig a tiéd. Így van ez jól. Így tudsz teljes életet élni már a Földön is. Te már bizonyos értelemben az Én országom lakója vagy. Tudom, hogy érted amit mondok, nem kell magyarázni. A tanítványaid is érteni fogják. Akinek van füle a hallásra hallja. Igaz?
Egyszer majd mindenki meg fogja hallani a hangom. Szeretlek és örömöm van benned.
xxx
Ezután nem mondjuk meg, hogy mit csinálj. Mindig tégy a belátásod szerint. Nincs szükséged emberi értelemben vett irányításra, hiszen a társunk a testvérünk vagy. Ha eljön legalább háromszor kérdezd meg tole, hogy akarja-e. Nem kell félnie mert nem várjuk, hogy elkötelezze magát. Egyszeruen csak szeretnénk neki adni az Úr ajándékát aztán azt csinál amit akar. Most már te is így gondolod mert te már mi vagyunk. Igaz? Ma ismét benne voltál minden emberben akivel találkoztál. Nem is volt olyan furcsa, kezded megszokni. Így van ez jól. Így haladj mert te már Célban vagy. Te már nem az Utat járod, te elérted a Célt. Itthon vagy, haza értél. Köszöntünk az Otthonodban.
1997.07.10.
xxx
Igen. Ha most a buddhista tan követoje lennél, akkor ezután Buddha lennél, mert megvilágosodtál, beléptél az Egységbe. Nem véletlenül ok vannak hozzád a legközelebb. Ok, akik egy volt ember tanítása alapján próbálnak hozzám találni. Ez is egy út. Jó Út. Szenvedéssel, lemondással jár, mert csak ezek által juthatsz el hozzám. Én is ezt mutattam meg nektek. Azt az Utat, a Szeretet útját, amin ha végigmész állhatatosan, akkor hozzám jutsz el. Nehéz és rögös, elesel, megsebeznek, bántatnak az emberek. Nem fognak megérteni, kiközösítenek, neked ennek ellenére fel kell állnod és menni kell. Néha hason csúszva is, mint ahogy mondtad egyszer valakinek, de menni kell. Nem szabad megállni, mert akkor nem tudlak segíteni, felemelni. A legszörnyubb helyzetben is ott kell lenni benned az akaratnak, hogy te menni akarsz. Akkor fogod meglátni, hogy micsoda erot tudok adni neked. Békét, az én békémet. Bármilyen szörnyuség vesz körül, te nem rettensz el, mert tudod, hogy hozzám fogsz kerülni. Az én országomba, ahol nincs gonoszság, mert itt nálam mindenki szereti egymást, egymásért élnek és azokért az emberekért, akik eljutottak arra a tudati szintre, hogy nem fogadják el a rosszat, nem értenek egyet a gonoszsággal. Akik már akarják a jót. Csak azokon lehet segíteni. Azokon, akiknek a szívében már meg tudok nyilvánulni.
Köszönöm, hogy szólhattam benned, hogy elvittél ahhoz a gyermekemhez, aki oly régóta keresett engem. Jól mondtad neki, hogy ezt meg kell tanulni.
Tudatossá kell tenni, mert csak akkor muködik jól. Akkor talál igazán hozzám, amikor tudja, hogy mit, kit keres. Tudatosság nélkül nem megy. Olyan lesz mint a vak ember, hogy csak tapogat, sejti, hogy van valahol egy út, de nem tudja, nem látja, hogy hol. Nem látta, mert valahol nem akarta látni. Ezt is meg kell tanulni és még annyi mindent. Tehát tanulni kell a rám hangolódást. Tudni kell válaszolni a kérdésekre, mert csak akkor világosodik meg benned az Út. Válaszolni pedig csak akkor tudsz ha megtanultad. Nem csak megtanulni kell, hanem magadévá kell tudni tenni is. El kell fogadni, hogy amit én tanítottam, megmutattam, az az egyetlen jó út. Ezért még a földi életedet is tudni kell oda adni. Tudni kell lemondani dolgokról értem. Semmi sem lehet fontosabb a Szeretetnél. Ez az egyetlen Igazság. Az a Szeretet, amit tanítottam, megéltem, megmutattam.
Még kicsit nehezen ment, de már sokkal jobban csináltad, mint eddig. Gondolkodtál rajta, hogy csak közvetítsd amit mondok, vagy átadd magad és rajtad keresztül szólhassak. Végül is az utóbbi mellett döntöttél, köszönöm. Végre sikerült megértetni vele, megmutatni neki, hogy jó felé tapogat. Azért nem találta eddig, mert nem tudatosította. Nem tudatosan keresett, hanem ösztönösen. A lelke ösztönözte a keresésre, aki már az enyém, az agya viszont nem jól vette át, illetve néha nem is vette át. Ilyenkor kapta mindig a figyelmeztetést.
Figyeljetek a lelketekre, halljátok meg a hangját, mert szól hozzátok. Ne nyomjátok el földi zajokkal, mert az nem vezet sehová. Legyen csend bennetek és akkor meghalljátok nem csak a lélek hangját, de az Enyémet is. Ezt kell megtanulni, ezért vagytok itt a Földön és addig marad mindenki amíg ezt meg nem tanulja. Azért vannak küldötteim, azért vagy Te is, hogy a keresoknek ezt megtanítsa megmutassa. Csak így lehet haladni. Te azon a szinten ahová eljutottál, az emberek meg az o szintjükön a segítségeddel.
Te azáltal emelkedsz, hogy tanítasz, mert abból tanulsz, az emberek meg beloled tanulnak. Ezért kell úgy élned, ahogy már volt is szó róla, hogy tanulhassanak beloled. Meg kell mutatnod, érdemes így élni és nem csak érdemes, hanem lehet is. Akkor egyre többen fognak kedvet kapni hozzá.
Mindig fogok tanulni - vágyókat hozzád küldeni, mert vannak akik keresnek.
Tartsd vele a kapcsolatot, a lehetoségekhez képest, mert messze lakik ugyan, de a szívetek, a lelketek nagyon közel van egymáshoz,
Mindenre van megoldás, ha akarjátok.
Bennetek élek!
1997.07.13.
xxx
És akkor itt az újabb halál. Ezt érzed most, ezért van, ezért érzed úgy mintha üres lennél. Nem, nem vagy üres ez illúzió. Vége a könyvnek, be kell fejezni.
Ne keseredj el, mert minden halál, egy új élet hajnala. Megint kérdezd meg, hogy miért jó ez nekem?
É már ott is van benned a válasz. Semminek nincs vége. Ez a szó nem létezik, mert minden folytonos, örökké tart. Vége csak az emberi gondolkodásnak van, mikor az agy megszunik létezni. Valójában az sem szunik meg csak átalakul az anyagban. Porból vétetett és porrá lesz. A lélek viszont folytatja a munkát és halad tovább az úton, újabb és újabb dimenziókat fedez fel. Egyre magasabbra száll, mint ahogy te is. Most azért mondom azt, hogy te, mert úgy érzem egy kicsit megijedtél. Nincs vége, ne hidd mert már megbeszéltük, hogy te mi vagyunk. Már nem vagy egyedül, soha nem maradsz egyedül. Neked már ezt kell Tudatosítani. Jó erosen bevésni az agyadba, mert a lelked már nagyon jól tudja.
Aztán nincs vége a könyvnek sem, mert kezdodik egy új. Elkezdodött az új életed. Most olyan vagy mint egy kisgyermek, aki most tanul járni. Botladozik még, de ösztönösen tudja, hogy neki menni kell. Meg fogja tanulni. Látod így már nem is olyan sötét a jövo. Így már tele van Fénnyel, széppé vált az amit csúnyának láttál.
Ez az új Életed. Most ismét tanuló lettél, ezt kell nagyon jól megtanulnod és meg is fogod. Tehát fel a fejjel, mert az új könyv már valahol el is készült, készen van csak le kell hoznod az anyagi síkra, vagyis meg kell írnod. Már tudsz mosolyogni. Tudod, hogy igazat mondok, mert te már mi vagyunk.
Amíg befejezed használd az egyes szám elso személyt vagyis mondhatod azt hogy én.
Az új könyvnek viszont már úgy kell kezdodnie, hogy mi. Tanulj, gyakorolj szorgalmasan és folytasd az írást, a tanítást.
1997.07.13.
xxx
Azt hiszed, hogy elvesztetted amit megkaptál? Nem, a szellemi kincseket, a tudást soha nem lehet elveszteni, mert az örökké a tiéd marad. Meg kell tanulni használni! Ez a lényeg és ezt is meg tudod csinálni, mert segítünk. A hiányt csak addig érzed, amíg nem tudatosodik a Tudásod, az igazi Éned amit vissza kaptál. A tudatosodás folyamán jössz rá, hogy semmi sem hiányzik, hiszen benned van a teljesség, te vagy minden, mindenki te vagy, ahogy már érezted is többször. Akkor leszel igazán Boldog, amikor ezt felfogod, amikor megérted, hogy semmit nem veszthetsz el, semmit nem vehetnek el toled, mert Egy vagy mindennel!
xxx
Ezt a könyvet, ha könyvnek lehet nevezni, én, Mi írtuk. Nem a név számít. Ne keressd a nevet sem az elején, sem a végén, mert nem az számít, hogy ki írta, hanem az, hogy mennyit tudsz felhasználni belole. Csak az számít, hogy mennyire épülsz, mennyit tudsz meríteni belole. Lehet, hogy magadra ismersz és azt mondod, hogy ezt te is írhattad volna. Igen, akkor te írtad és nem én, mert abban a pillanatban te én lettél vagyis mi lettünk.
Hét-nyolc év van benne. Van ami le van dátumozva, van ami nincs. Nincs sorrendbe rakva, mert az sem lényeges. Minden rész önálló tehát nem számít, hogy az elején kezded vagy a végén.
Nagyon sok írás volt, egyszer nagyon el voltam keseredve, nagyon magányosnak éreztem magam és összetéptem mindent. Csak pár rész maradt meg emléknek. Aztán felálltam és újra kezdtem írni.
Kezdd el te is, meglátod menni fog. Nem elég csak gondolkodni róla, le kell írni. Igen, mert az megmarad, és amikor újra olvasod rájössz, mennyi mindent tudsz. Észre fogod venni mint én is, hogy ezt én nem mondhattam, írhattam, mert ezt én nem tudhattam. Ilyenkor léptek be Ok. Belépnek, hogy rádöbbenj, nem vagy egyedül, ha láthatatlanul is de segítenek, nem hagynak magadra. Most is itt vannak és biztatnak, írj! Engedd, hogy írjunk! Ilyenkor jön eleinte a döbbenet, azt hiszed megbolondultál. Pedig nem vagy az. Rá fogsz jönni, hogy te vagy a normális és nem az aki azt hiszi, hogy egyedül van, elkülönülve mindentol, mindenkitol.
Az, hogy "bolond", pusztán nézopont kérdése. Ha nem a nevemet keresed, meg fogsz találni. Csak akkor találsz meg. Persze miután megtapasztaltad a rosszat és nem tudsz azonosulni vele. Elkezded keresni a jót, ami eleinte nagyon keserves, mert köt az emberséged. Ha ezt legyozöd, akkor találsz meg engem.
Sok csodát tettem. Gyógyítottam rákot, törött csontot, meddoséget. Nyolc "gyermekem" van így, a kilencedik folyamatban van, vagyis még magzat. O is meg fog születni, tudom. Remélem, hogy még sok lesz, mert aki megkeres annak segítek ha tudok, ha engedi, mert elsosorban rajta és nem rajtam múlik.
Volt és van köztük orvos is, akik tolem tanultak, tanulnak. Mert amíg gyógyítom - ez egy folyamat - addig tanulnak. Tanulják a Szeretetet, amit nekem is meg kellett tanulni, hogy az legyen belolem aki vagyok.
Nem lehet általános érvényu eloírásokat mondani, mert a polaritásban minden ember más. Tudni kell megközelíteni oket, beléjük bújni és megtalálni azt a pontot ahonnan el lehet kezdeni a munkát, a tanítást, amit ha elfogad, megért és magáévá tesz, meggyógyul. Akkor érvényesül a mondás, amit az Úr mondott, hogy legyen a te hited szerint.
Elég régen megkaptam Tole azt az adományt, Erot, hogy én is mondhatom azt, legyen a te hited szerint. Soha sem mertem mondani, mert láttam az emberekben a kettosséget. Ide jött hozzám, hogy gyermeket akar én pedig láttam azt, hogy nem akar. Meg akar gyógyulni és látom, hogy ott bent mélyen meg akar halni. Ha azt mondom, hogy legyen a te hited szerint, abban a pillanatban meghal. Rám rögtön azt mondták volna, hogy sarlatán. Talán még fel is jelentettek volna.
Ezért nem mertem soha mondani. Nem magam miatt hanem miattatok.
Mindig a nehezebb utat választottam. Elkezdtem tanítani. Ahogy tanult, amilyen ütemben tette magáévá úgy következett be a gyógyulás. Akkor meg már nem kellett mondani, mert bekövetkezett automatikusan. Megváltozott a hite és a hite szerint történt.
Ezekkel a dolgokkal nem szabad játszani, mert igen nagy a felelosség és egyszer számot kell adni mindenrol és ez így van jól.
Némely írásban szó van egy társról. Volt o is, sok csodát tapasztaltunk meg. Voltaképpen o volt az a földi ember, aki elindított, aki segített a második-harmadik lépést megtenni. Egyszer aztán meggondolta magát, visszalépett, az emberi életet választotta.
Így muködik az Istentol kapott szabad akarat. Azt hittem belehalok a fájdalomba. Egyszer aztán felálltam és mentem tovább. Közben rájöttem, hogy minden visszatér oda, ahonnan, akitol elindult. Mindent visszakapunk egyszer, ez a törvény. Egyszer, nagyon régen, amikor még nem ember voltam én is cserbenhagytam a társaimat, azzal a rombolással, amit elkövettem, valami ilyen fájdalmat érezhettek akkor ok is.
Egyszer aztán megkaptam a lehetoséget a javításra. Mindenkinek magának kell felépíteni azt amit lerombolt. Senki sem csinálja meg helyettem. Ez vonatkozik a gyógyulásra is. Önmagadat betegíted meg, és neked kell meggyógyítani önmagad. A szellemi síkon ez a szabály a Törvény. Ez viszont csak akkor muködik ha megtanulsz SZERETNI.
Nagyon nehéz, mert most viszont az emberséged kell "lerombolni". Ez viszont iszonyú nehéz, mert minden az emberekhez köt. Ezért rögös és nagyon nehéz ez az út.
Szóval elkanyarodtam, mert itt rólam van szó és nem rólad. Tehát nekem kellett visszaépíteni azt, amit leromboltam, szeretettel, türelemmel, alázattal. Sikerült és boldog vagyok.
Meghaltam és feltámadtam. Meg lehet csinálni, ezt tudnod kell. Mások is meg tudták csinálni. Sokan viszont ott tévednek, hogy azt hiszik ha megcsinálták akkor már megállhatnak.
Ez a legnagyobb butaság. Ezen az Úton nem lehet megállni, itt menni KELL! Ebben ÉLNI kell, állapotszeruen. Ha ezt nem ismerem fel ismét el kezd forogni a mókuskerék. Kiesek a középpontból. A középpontban van meg minden, az Egységben. Azon kívül minden polaritás, jó-rossz. A döntés, a választás viszont mindig az enyém, a tiéd. Ezt soha ne felejtsd el!
Szabad akaratod van!
Most ismét tanulok, tanulom az új-régi Utat. Ugyan az, csak magasabb szinten. Itt sem kell mást csinálni, mint SZERETNI.
Ha meg akarsz találni keress! Meg fogsz találni, de akkor már nem engem, hanem minket. Ez így jó, így kellett lennie, mert én döntöttem, én vállaltam és örülök, hogy így döntöttem. Az én, a mi Szeretetünk, ami az Úr Szeretete legyen a szívedben ha elolvastad amit írtam.
Az elso volt társam, aki tanított, most Orá emlékezem, illetve hát bennem van. A neve: Juliannus.
Budapest, 1997. 07. 13.