Emlekszem, egyszer nagyon feszult idozakot eltem at. Akkor valtam el. A gyermekeim az apjuknal mardtak. A szuleim engem okoltak a tortentekert, es szegyelltek magukat a lanyuk miatt. Ketsegbeesesem kellos kozepen ott alltam a konyhai mosogato elott, es egy kest szorongattam, amikor a lelkem egyik fele- vagy inkabb azt mondanam, egy villanasnyi sugallat- megszolalt bennem: "Tedd meg! Ne habozz! Jobb lesz odaat!" De a kezem nem mozdult. Nem fogadta el a sugallatot. Akkor jott a masik hang, es azt mondta: "Ne! El is hibazhatod, es akkor a korhazban kotsz ki. Meg tobb adossagod lesz, es meg nevetsegesse is valsz. Hidd el, ha megolod magad, akkor sem talalod meg a lelki bekedet, es nem leszel szabad. Csak meg jobban fog fajni, pedig epp ez elol menekulsz."
letettem a kest, es sirva fakadtam. Ez 1979-ben volt. 36 eves voltam. Harom honappal kesobb Izraelbe koltoztem. Azoknak irom ezt, akik szinten ketsegbe vannak esve valami miatt: az ongyilkossag nem oldja meg a problemajukat.
Nem sokkkal kesobb egy masik, joval hihetetlenebb elmenyben volt reszem. Szororu, az ertelmes eletet kereso asszony voltam, es egy hajnalon el akartam menni otthonrol. Mindent megtettem, amit a templomban kivantak tolem. JO embernek hittem magam. De akkor miert van megis ennyi problemam?...Kimentem az ajton. Hirtelen valamilyen dallamot hallottam. Valaki halkan enekelt. Az egyik sor valahogy igy hangzott: "Elrontott almok...adj mindent Jezusnak..."
Egyszerre rettento merges lettem, hiszen a keresztenyi "josag" almat kovettem, s lam, mi tortent velem! Hangosan folkialtottam: "Nem kell! Nem igazi! Nem tud csinalni semmit! Nem Isten!"
Valamilyen ero arra kesztetett, hogy visszamenjek a lakasomba. Megint elfogott a siras, hangosan jajveszekeltem, mint aki mindenet elveszitette.
Ekkor valami hihetetlen dolog tortent: egyszerre meggyogyultam! CSak ezt a szot tudom hasznalni. Mintha valaki a fejemre tette volna a kezet, habar nem volt ott senki. Melyseges bekesseg kelt bennem: mintha addig erdes belsomet hirtelen kivattaztak volna! Megertettem az inditekaimat es a amsok reakciojat. Mindig arra vagytam, hogy ertsenek meg, es ne iteljenek el. Masokra hallgattam, es nem biztam magamban. Es foleg: Istent hibaztattam mindenert.
Most pedig egy hang, egy kristalytiszta hang igy szolt: "Erezz engem! Olyan szelid vagyok, mint a barany. Nem foglak bantani."
En pedig csak a bunteto Istent ismertem.
Azutan lattam, jobban mondva elkepzeltem a mennyet. Mindig vegtelennek hittem. Magasabb, mint az egbolt, es szelesebb, mint amit belathatunk. S az a Vegtelen Teremto Leny so szerint mindenben benne lakozik. Tullep a varosok falain, orszaghatarokon es nemzeteken. Nagyobb minden szentnel, papnal, rabbinal. Es egyforman szereti a buddhistakat, taoistakat, zsidokat es a keresztenyeket mohamedanokat es a tobbit. Az O szeretetenek nincs se kezdete se vege. Az ember az, aki korlatozza a szeretetet, mondvan:Isten akarata. Sajat Istent akar, es azt allitja, O csak egy bizonyos csoportot tart jonak, minden mast rossznak. De az a leny, akivel ezen a hajnalon talalkoztam, vegtelen az O szereteteben. CSak szeretetre, a magunk es kornyezetunk megbecsulesere.
Folytathatnam,. de ennyi eleg ahhoz, hogy kimondjam: igy kell gondolkodnia az egeszseges leleknek. Ez a valosag, es ez az igazi szabadsag.
Az a Szellem vagy Lelek, akivel azon a hajnalon megimserkedtem, oszinte es becsuletes, ha kell, buntet, provokal, inspiral, kreativitasra sarkall.. s meg folytathatnam. Ezeket talalom a legfontosabbnak ahhoz, hogy megertessem, hogyan iranyitanak bennunket - egyszer igy, maskor ugy. De mi is megvaltoztathatjuk az utiranyt. Csak ezt meg sokan nem tudjak.
-Susan Callas--Reno, Nevada