Sok erdekes elmenyben volt reszem eletemben. De az utolso jelentette szamomra a legtobbet. 1985. augusztus 3-an tortent. Vadviragokat akartam ultetni a birtokunkat orszagutrtol elvalaszto arok partjara. Egy baratnom felajanlotta, hogy kivisz az autojan a mezore. Siettemben elfelejtettem levenni a ket kedvenc arany medalomat, melyeket egy vekony lancon hordtam. Kimentunk a vadviragoktol pompazo mezore, es nekilattam kiasni a novenyeket. Kegyetlenul tuzott a nap. Amikor vegeztem a munkaval, hazasiettunk, hehogy a novenyek elpusztuljanak a hosegtol. Amikor megtorultem verejtekezo arcomat es nyakamat a zsebkendommel, eszrevettem, hogy hianyzik a ket kis fuggo. A lanc ketteszakadt es odatapadt izzadt nykamhoz. Szornyen sajnaltam azokat a paranyis ekszereket. Hiaba kerestem utobb az autoban, a viragok kozott. Annyira ketsegbeeseetem, hogy feljajdultam: Jaj, Istenem! Ekkor megjelent egy masik szintrol egy masik baratom. Valosagosan "lattam" ot. Azt mondta, ne sirjek, menjek vissza a retre, ahol astam, es bizzam benne: majd o segit.
A baratnomnek csak annyit mondtam, hogy visszamennek a tetre. O keszsegesen felajanlotta, hogy megint odavisz. Az a masik pedig, ahogy igerte, velunk jott. Amikor kiszalltunk az autobol, ertesemre adta, hogy pontosan hova menjek." Bizzal, Joretta!" Es utasitott, hogy tegyek ot lepest balra. Megtettem. Tobb utasitas nem jott, igy hat vartam egy kicsit, majd leneztem a labam ele. Es ott volt az en kiralykek szegenyu kis David-csillagom, nehany centivel arrebb pedig a paranyi egyiptomi keresztem! Moccanni se birtam. Jo egy percbe telt, amig sikerult lehajolnom. Felvettem a ket fuggot, s visszamentem az autohoz. Keptelen voltam megszolalni, csak neman sztnyitottam a tenyeremet, ugy mutattam a baratnomnekm hogy megvannak a kincseim. O is csak annyit mondott: "Nahat!" Csendben mentunk haza. Beszaladtam a haloszobaba, a ket kis ekszert betettem a dobozaba, es megfogadtam, hogy soah tobbe nem fogom viselni, amikor dolgozom.
Hirtelen ujra feltunt az en spiritualis baratom, es nagyon halkan igy szolt: " A jelkepek is fontosak. De a szeretet az, ami igazan szamit. EZ a tied, es ezt sosem fogod elvesziteni." Majd intett es eltunt.
De meg aznap ejjel is volt egy latomasom. Folem hajolt, megerintette az arcomat, es most azt mondta: " Az elet az, ami fontos." S a szivem folott, a mellemen ott volt egy nagy, kek csillag. Belevesodtott a sejtjeimbe, belulrol, ott, ahol szamit.
Az angyal feny es szeretet. En ketfelevel talalkoztam. Az egyik csoportba tartozik tettek a dolgukat, s oket valosagos alakokkent lattam. A masikba a mult nagy elmei tartoznak, s ok alaktalan "szellemek", mero "fenyek". Valaha, a multban nagy lelkek voltak, ma pedig gondolatok, fenyek.
Amikor a veszely pillanataban erkezik hozzank egy angyal, minden fizikai erzekunk "leall" de a tudatalattinkat tovabbra is fogva tartja a retteges. Majd amikor az angyal tavozik, a felelem is eltunik a testunkbol, neha az elmenkbol is. Ahhoz, hogy angyalunkat fogadni tudjuk, jol taplalt egeszseges testre van szuksegunk. Ez nagyon fontos! Tovabba boldog tudatalattira, amely megkapja az elettol jutalmat. Vegul pedig egy kicsit... igen, egy kicsit gyerekesnek kell lennunk ahhoz, hogy eszrevegyuk es beszelgetni is tudjunk vele. A gyerekesseg ez esetben bizalmat, hitet jelent. Ez az, ami a legtobb felnottbeol hianyzik; az iskola, az egyhaz, a csalad, a baratok, az elet teljesen beprogramozza oket. Pedig kell hogy maradjon egy kis "res" mas birodalmak fele! Engem teljesen letagloz az olyan cinikus ember, aki igy formed ram: "Milyen gyerekes! Viccel?!" Vagy ami meg rosszabb: "Maga bolond!"
Az egyeduli idoszak, amikor elvesztettem az angyalaimat: amikor az emberek szeretet megpuhitott, es masok erzeseit helyeztem eloterbe. Akkor elhagytak az angyalaim. Ma mar tudom, hogy m eg is halhattam volna, ha nem roviditik le a lecket, s nem hagynak visszaterni a kolcsonos szeretethez es bekehez.
-"Joretta" - Grayslate, Illinois