Mosolygott Rád



Egyszer, nagyon-nagyon régen,
amikor az Isten egy pillantásra megálmodta a világot,
igen, pont abban a pillanatban Rád is gondolt.
És elmosolyodott.
Örült neked.
Az Isten, már akkor hallotta
az összes gyermekkori gügyögésedet;
látta az elso bizonytalan lépéseidet a fuben,
és az elso "a" betu,t amit belerajzoltál az elemista füzet csíkjaiba.
Isten tovább mosolygott,
és szívesen nézett téged.
O már akkor elore látta
a durcás sértodéseidet,
a toporzékolós kiabálásodat,
a barátaid melletti kiállásodat,
az elso szerelmes pillantásodat...
Minden percedet elore látta, hallotta, érezte és
értette.
És minden perced szépségéért elore lelkesedett.
Az Isten jól megfigyelt téged.
Megnézte a kezed, a vállad és a lábaidat.
Megnézte hátad ívét, gerinced vonalát,
csigolyáid alakját és erejét.
Ebben az osrégi teremto pillanatban,
oszinte szeretetbol teremtett neked
egy pont a hátadhoz illo,
keresztet.
Amilyet senki másnak nem adott.
Rád nézett az Isten,
és tetszettél neki a kereszteddel.
Örömmel látta,
hogy mindaz amit alkotott jó.
Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig visszapillantott rád,
megerosítette a lábadat, hogy könnyebben vidd a kereszted.
Arra gondolt, hogy ha majd eljön az ido és világra jössz,
akkor szívesen segít majd Neked, ha kéred.
Mert ezalatt a teremto pillanat alatt még jobban megszeretett
a kereszteddel együtt.

 

Vissza