![]()
A pillangó
története
![]()
![]()

„Egy könyörületes
személy,
látva hogyan küszködik egy
pillangó,
hogy kiszabadítsa magát a
bábból,
segíteni akart neki.
Nagyon gyengéden kitágította a
szálakat,
kialakítva egy kijáratot.
A pillangó kiszabadult, kibújt a
bábból,
bizonytalanul bukdácsolt,
de nem tudott repülni.
Valamit ez a könyörületes személy
nem tudott,
és ez hogy csak a megszületés,
kibújás
küszködésén keresztül
tudnak
annyira megerősödni a szárnyak,
hogy repülni lehessen velük.
Megrövidített életét a
földön töltötte,
sose ismerte meg a szabadságot,
sose élt igazán.”
Én úgy
mondom, nyitott kézzel szeretni.
Ez olyan tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, a
fájdalom tüzében
és a türelem vizében kovácsolódva.
Azt tapasztalom, hogy muszáj felszabadítanom azt akit
szeretek,
mivel ha rákulcsolódok, rácsimpaszkodom,
vagy megpróbálom irányítani, azt vesztem
el, amit megtartani próbálok.
Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit,
akit szeretek, mivel úgy érzem,
én tudom milyennek kellene lennie, akkor egy nagyon
értékes jogától fosztom
meg. A jogtól, hogy felelősséget vállaljon
saját életéért,
választásaiért,
létformájáért.
Valahányszor ráerőltetem a
kívánságomat, akaratomat,
vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni felette,
megfosztom a fejlődés, az érés
lehetőségétől,
a birtoklási vágyammal korlátozom, keresztezem,
és teljesen mindegy milyen jó szándékkal
tettem ezt.
Korlátozni és ártani tudok a legkedvesebb
óvó cselekvésemmel,
és védésem, túlzott figyelmem
szavaknál ékesszólóbban
tudja mondani a másik személynek:
„Te képtelen vagy vigyázni magadra, nekem kell
veled törődnöm, vigyáznom rád,
mert Te az enyém vagy, én vagyok érted a
felelős!”
Ahogy tanulom és gyakorlom, egyre inkább azt tudom
mondani annak, akit szeretek:
„Szeretlek téged, értékellek téged,
tisztellek, bízom benned, és bízom abban,
hogy birtokában vagy, illetve ki tudsz fejleszteni magadban
olyan erőt, képességeket,
hogy mindazzá válj, ami lehetséges
számodra, ha én nem állok az utadban.
Annyira szeretlek, hogy teljesen felszabadítalak, hogy
egymás mellett
sétáljunk örömben, bánatban. Együtt
fogok
veled érezni ha sírsz, de nem foglak kérni hogy ne
sírj.
Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatni
foglak, de nem tartalak vissza,
amikor egyedül tudsz menni.
Mindig készen fogok állni, hogy veled legyek a
bánatodban,
magányodban, de nem fogom azt elvenni tőled.
Igyekezni fogok, hogy figyeljek szavaidra, azok
jelentésére, de nem ígérem,
hogy mindig egyet fogok veled érteni.
Néha dühös leszek, és olyankor ezt olyan
nyíltan fogom neked megmondani,
hogy ne kelljen különbözőségeink miatt
elutasítást, vagy elidegenedést éreznem.
Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom meg mindig amit mondasz, mert
van,
amikor magamra kell figyeljek, magammal kell törődjek, de ilyenkor
is olyan
őszinte leszek veled, amennyire csak tudok.”
Tanulom, hogy ki tudjam ezt fejezni azoknak, akiket szeretek, akikkel
törődök.
Akár szavakkal, akár azzal, ahogy létezem
másokkal és magammal. Én ezt úgy
hívom,
hogy nyitott kézzel szeretni. Nem vagyok képes mindig
távol tartani
a kezem a bábtól, de már egyre jobban megy.
![]()
![]()