Az Ablak

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel
megmozgassa a szervezetét.
Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.

Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a
katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.

Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült,
azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az
ablakon át a kinti világból.

A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes
beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden
változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett.
Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak
távirányítós játékhajóikkal rajta.
Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba
felejtkezve.

Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot,
a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.

Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló
karneváli menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé
képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.

A napok és hetek teltek.

Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti
embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.

Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte,
hogy a másik ágyban fekhessen.
A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd
magára hagyta.

Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és
megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz.

Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal,
hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem.
Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.

Tanulság:
Igazi boldogság boldogabbá tenni másokat,nem törődve saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket,
de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk megmásokkal, megsokszorozzuk azt.
Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az
életedben,
melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.

Minden nap ajándék Istentől, így becsüld meg a napjaidat,
melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges.

Vissza