"Ha magasra
felemeled a fejed
és megcsokolod a szelet,és megöleled az eget, és elmondod imadságodat,
és soha nem hazudsz, egy napon megtanitunk hogyan kell repülni."
Nezd a Vendegkonyvet
Kékmadár
Füzetek 
Három napos csoda
Érdekes megfigyelésen mentem át, mint tudjátok vannak nekem az ikrek
akik decemberben töltötték be a 2.ik évüket. Valami fantasztikus nézni
õket ahogy nönek. Bizonyára ismeritek mi jár a két éves korral, ha nem
kis izelitõ: reggeltõl estig pakolás, dobálás, rohangálás, szekrény
kiürités, verekedés, csak hogy nehányat soroljak. Pár napja megtanulták
átmászni a keritést, amivel lekorlátoztam a pakolásukat a szobájukba.
Nah hát ez az új felfedezésük oda vezetett, hogy az egész lakás a feje
tetején állt. Megállás nélkül mentek egyik erre másik arra, egész nap
délben a megszokott pihenõjüket sem tették meg estére már nem is tudtam
mit kezdjek velük még akkor sem voltak faradtak. Egésznap mást nem tettem
csak mentem utánuk. Végre elaludtak pár óra múlva felkeltek és kezdték
elörõl. Rendesen pánikban voltam mi lesz most velem éjjel nappal pakolás?
Második nap már egész nap azon törtem a fejem vajon miért csinálják?
Mi a céljuk? Hisz valami céljuk csak van ezzel az állando boszantással,
igen annak vettem teljesen úgy éreztem ellenem csinálják. Aztán estére
lenyugodtam, hogy ennek megkell hogy találjam a megoldását, mert ez így nem
mehet tovább. Tudom hogy a legrosszabb az volt benne, hogy belül féltettem
az én idõmet, nem az zavart, hogy mennem kell utánuk, hisz ez a dolgom most:)
De az fájt, hogy most semmi idõm nem lesz magamra.
Minden pillanatot elvesznek tõlem... önzõ voltam, önzõ mint szülõk általában.
Harmadik nap úgy ébredtem, hogy nincs mit tennem:) most ez a dolgom akkor
már ha így van jobb ha élvezem is... hogy leszek igy boldog ha mindig azon
töröm a fejem jó lenne most ezt meg azt csinálni, de nem hagynak?
Szóval neki álltam játszani velük, egésznap örömmel pakoltam velük,
( a pakolást mar régota úgy ,hogy hamupipõkét játszok hisz szét kell válogatnom
a sok játékot :) és úgy tekintek erre az esetre, hogy türelmet tanítanak nekem.)
Egésznap azon járt a fejem, hogy Isten adta nekünk ezt a csodálatos áldást
nem akarta a mi életünket megkeseríteni a gyerekekkel.
Akkor mi lehet ez a sok bosszantás?
Nem más mint lecke nekünk, nem is kicsi:) Hisz a gyerekek minket
tükröznek (nekik igen jól müködik még a megérzésük, és figyelnek is rá)
Fantasztikus volt, hogy az egész napom úgy ment el, hogy örültem és boldog
voltam minden pillanatban, nem idegesitett, hogy a földre öntötték a teát, csak
feltöröltem és mutattam, hogy ne úgy fogja a poharat.
Erõsen koncentráltam az elején, hogy minden mozdulatom, minden gondolatom szeretet legyen.
A csoda megtörtént... a gyerekek kacagtak egész nap és délben szó nélkül mentek aludni
( hoppa lett kis idõm magamra) este könnyen ágyba kerültek korán.
Pakolás mérséklödött a hancurozás sokkal jobban tetszett nekik és megmondom õszintén
nekem is jól esett csak szabadon élvezni a kacagást.
Én meg csak ámultam, bámultam, hogy ime mi kis okos
szülõk, hogy félre neveltük mi a gyerekeket a sok szabály bevezetésével, holott
csak rájuk kellet volna figyelnünk, mit is mondanak nekünk. A nagyobbik fiam is
észre vette, a szeretet folyamatos áradásából rengeteg ölelést csokot kaptam tõle az nap.
Természetesen akarmit is tesznek a gyerekek szeretjük õket, de egyet
elfelejtúnk, hogy mindig úgyis kell éreznünk gondolnunk hisz õk megérzik az ellenkezõjét.
Egy röpke méreg hullám... hogy miért kellet neked oda felmászni, minek kell
neked azt kiönteni, most ne zavarj vagy nem érek rá...
Ezek pont az ellenkezõjét éreztetik velük, a szeretet
áramlása ilyenkor megszakad, és pont ugyan azt kapjuk tõlúk amit adunk.
Vissza